Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze az egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ






Mozduljunk meg együtt!

Ezt most találtam ki, de nagyon igaz: fussunk, együnk, szeressük az életet együtt!
Ajánlom ezt a cikket azoknak, akik bizonytalanok saját képességeikben! Azoknak, akik szeretnének örömöt találni az életben káros hatások nélkül! Ajánlom a cikket mindenkinek, 0-200 évig! :-)


Őszintén be kell vallanom, itt szó sem lesz a "klasszikus" értelemben vett sikersztoriról. Egyébként is úgy gondolom, mindenkinek mást- és mást jelent a "siker".
Én határozottan sikerként könyvelem el azt, hogy képes vagyok megemelni a (hatalmas aranyos) fenekemet, és hetente 3-4-szer elmegyek totyogni. Még mindig nem tudom azt mondani a mozgásomra, hogy futás, mert messze vagyok még mindig attól, hogy természetesnek tűnjön számomra pl. 5 km legyűrése.
De hol is kezdődött minden?
Bizton állíthatom, én voltam mindig is az, aki pl. képes volt várni fél órát a buszra, csak hogy ne gyalogoljon 500 m-t, vagy ha kénytelen voltam futni 10-20 m-t a busz után, akkor hosszú-hosszú percekig kapkodtam a levegőt, és magamban bosszankodtam, hogy mindenki engem néz. Ez így volt 15 és 35 éves koromban is.
Az élet úgy hozta, hogy elhatároztam, ha törik, ha szakad, le kell tudnom futni 2000 m-t, méghozzá 16'59" alatt 2012. szeptembere előtt.
Totálisan 0 kilométeresen kezdtem hozzá. Az iskolai évek megalázó próbálkozásai még élénken éltek az emlékezetemben (nem is fogom elfelejteni sosem), úgyhogy arra jutottam, 1 perc futás és 1 perc sétával fogok kezdeni.
2012. június 15.-én indultam el hajnalban. Emlékszem, ahogy lassan totyogva megindultam az első utcán, az ötlött fel bennem, milyen idegennek érzem ezt a mozgást. A futást, mint olyat, teljesen idegennek éreztem! 100 m után sétára váltottam. Abban a pillanatban megfordult bennem, hogy úristen, hogyan fogok én lefutni 2000 m-t egyben, ha ennyitől is kivagyok, mint a liba?! Elhessegettem magamtól ezt a negatív gondolatot, és ismét kocogni kezdtem. Aznap hajnalban kb. 1200 m-t kocogtam-sétáltam le így, és olyan izzadtan értem haza, mintha a maratont futottam volna le. Summáztam, hogy az állóképességem a nullával egyenlő, mindezek mellett mérhetetlenül büszke voltam magamra, mert úgy gondoltam, igenis legyőztem (elsősorban) magam, és képes voltam elindulni!
A második alkalom 2 nap szünet után következett el, és itt álljunk meg egy pillanatra!
Hányan vannak itt olyanok, akikben meg volt a kezdeti lelkesedés, és elkezdtek mondjuk tornázni dvd-re, vagy elmentek a közeli edzőteremben, és lenyomtak 1-2 órát, majd amikor következett a folytatás, akkor győzött az érzés, hogy "á, inkább ma nem megyek, majd holnap", vagy mondjuk "nem tetszett annak az edzőnek az órája, majd megyek a másikéra".
Utólag ismertem fel azt a sorsdöntő momentumot, hogy képes voltam az első alkalom után ismét elindulni. Azok a lépések vezettek engem igazán arra az útra, amiről nincs szándékomban a jövőben letérni!
Ismét csak sétát váltogattam kocogással, újra 1200 m-en. Ez így ment 8 vagy 9 alkalomig. Ezideig nem jutottam el oda, hogy séta nélkül képes legyek lefutni azt az 1200 m-t, ami 3 kört jelent bármelyik atlétikai pályán.
Önvizsgálatot tartottam, és arra jutottam, hogy egy utolsó próbálkozást teszek, és ha továbbra sem sikerül, akkor áttérek a hivatalos verzióra, mint pl. az "első 5 km-em", és azt fogom követni.
Aznap képes voltam egyben lefutni 1200 m-t, és ha jól emlékszem, tettem is még rá egy keveset (most nem akarom megnyitni másik ablakban a naplómat, bocs, csak a memóriámra hagyatkozom).
Itt kezdtem el kapisgálni, hogy a korlátaink elsősorban a fejünkben léteznek. Nyilván vannak olyan esetek, amikre ez nem érvényes, de én most arról beszélek, hogy én magam is azok táborát gyarapítottam anno, akik "nem tudnak futni", vagy inkább "nem szerettek futni". Azért teszem ezeket a felkiáltásokat idézőjelbe, mert azóta is nagyon sokszor hallom őket mások szájából.
Azt hiszem, mindenkinek a fejében él egy kép saját magáról. A legtöbb ember természetesen nem objektíven ítéli meg magát, de ez normális, hiszen nem robotok vagyunk, hanem emberek. Épp ezért van az, hogy sokan "kövérnek", vagy "csúnyának" tekintenek magukra, így korlátok közé szorítják saját magukat. Ezek a korlátok csak az ő fejükben léteznek, a többi ember legtöbbször nem érti, az illető miért látja magát "kövérnek", vagy "csúnyának". Persze, itt nem arról beszélek, amikor valaki 150 kg-ot nyom, erről szó sincs! De az én-képünk sosem azt mutatja számunkra, amit mások látnak bennünk. Én pl. sosem láttam magam extrémül kövérnek, és állítom, hogy nem is voltam az 83 kilóval és 155 cm-rel. Volt rajtam felesleg, de nem jutottam sosem odáig, hogy utáljam magam, és ennek nagyon örülök. Ez a ritkább eset, főleg a másik irány szokott érvényes lenni.
A futás sok ember számára "mumus". Tartanak a csalódástól. Milyen csalódásra gondolok? Pl. arra, hogy nem tudnak lefutni egyben 2000 m-t. :-)) Sokan azért csalódnak magukban, mert olyan elvárásokat támasztanak magukkal szemben, amik irreálisak. Ez vonatkozhat a külsejükkel, de akár a teljesítményükkel kapcsolatosakra is. A külsőt lehet formálni, lehet nagyon sokat edzeni-tornázni, lehet diétázni. A teljesítmény alakítása is pontosan erről szól. Munkát kell belefektetni. Nagyon kevés ember képes folyamatos futásra. Amikor valaki azt mondja: Nem vagyok képes futni! - akkor gyakorlatilag determinálja saját kudarcát. Hiszen csak az nem sikerül biztosan, amit meg sem próbálunk! Próbálkozni pedig nem 1-2 alkalommal kell! Újra, és újra le kell küzdenünk saját magunkat, de néha közbeszól az időjárás, a család, vagy egyszerűen az élet.
Nekem pl. nagyon nehéz volt a téli időszak után ismét belerázódni a futásba. Télen csak párszor jutottam el futni. Úgy néztek rám, mint egy ufo-ra. :-) Hidegben kocogni? Igen, lehetséges még mínuszokban is kocogni. Mondanám, hogy nincs korlát, de bizony 20 cm-es hóban nem indultam el. Ahogy jött a tavasz, ismét elkezdhettem rendszeresebben totyogni, és nagyon sokszor gondolkodtam azon, milyen óriási dolog volt tőlem, hogy képes voltam előző évben elkezdeni ezt az egészet. De megérte!
Mostanában jutottam el odáig, hogy teljesen letisztáztam magamban, hogy a távok növelésével javulhat az állóképességem, amik révén esélyem van javítani a 2000 m-es eredményeimen is. Nyilván nagyon sok cikk és leírás foglalkozott már ezzel, de azt hiszem, minden pénzt megér az, amikor saját magam fedezem fel a spanyolviaszt.
Még mindig az utam elején tartok, nem törekszem arra, hogy minél hamarabb elérjem az áhított célokat. Nem mondom azt, hogy szeretném lefutni a maratont, mert pillanatnyilag nem érzem magam érettnek hozzá, de soha nem mondom azt, hogy soha.
Üzenem annak a nőnek vagy férfinak, aki azt mondja e cikk olvastán, hogy "ugyan, én tutira nem tudok futni!", hogy üljön le, gondolja végig magában, szeretné-e, hogy magabiztosabban álljon a lábán, hogy az önbizalma sokszorosára nőjön, hogy néha győztesnek érezze magát! Mert ha igen a válasza, akkor nyugodtan vágjon bele!
Induljatok el egyedül, vagy többen, gyerekkel, vagy kutyával! Induljatok el, sétáljatok, aztán kocoghattok egy kicsit, és sétálhattok újra! Higgyétek el, akik megnéznek titeket ( mert szó, ami szó, valljuk be, időnként megnézik a futókat), akkor elsősorban nem arra gondolnak, hogy de bénák, vagy milyen lassúak! Szó sincs róla! Tudjátok, mire gondolnak? Arra, hogy hű, de ügyes! Vagy arra, hogy más ilyenkor alszik (hajnal vagy éjszaka)! Vagy arra, hogy bárcsak én is elkezdeném...
Onnan tudom, hogy valaha én is így tekintettem a futókra. :-))
Motiválni szeretnék, de nem azzal, hogy lefogytam x kg-ot, vagy lefutottam y km-t, hanem azzal, hogy elmeséltem nektek, hogy bárki legyőzheti a legnagyobb akadályt, ami csak létezik az ember életében. Bárki legyőzheti saját magát!
(A cikket beküldte: vattacukoj)



Higgy önmagadban!
Vess véget a kilók uralmának! Emeld fel a hájas hátsód és változtass magadon, különben elveszítheted önmagad egy életre! Szigorúnak kell lenni magadhoz, vagy keress valakit, aki megteszi ezt helyetted! Íme az én történetem... »

90 napos diéta, nekem bevált!
Sok diétát kipróbáltam. Jártam már orvosnál is, aki kimondottan az anyagcserével foglalkozik, próbáltam már drága fogyasztószereket is, de egyiknél sem volt sikerélményem, ami a fogyást illeti. Csak híztam és híztam! Ez egy olyan diéta, ami nem kerül különösen... »





Minden jog fenntartva © 2018, www.90naposdieta.hu | Jogi nyilatkozat / Adatvédelmi tájékoztató | Kapcsolat: info (kukac) 90naposdieta.hu | WebMinute Kft.