Kategória: Mozgásformák, sport

Tippek bikinis fotózáshoz való felkészüléshez

Ledobtad a súlyfelesleget, vagy sikeresen tartod a súlyodat, kitartóan edzel, jól kajálsz. Valahogy mégsem vagy az igazi a bikinis képeiden. Nem azért, mert nem vagy szép. Csak valahogy apróságok is olyan sokat számítanak. Összeszedtem a profik tippjeit, hogy tényleg jó legyen az a fotó, amit megérdemelsz a sok munka és lemondás után.

Persze, lehet photoshoppal is javítani egy csomót a nagyon rosszul sikerült képeken is, de nem erről lesz szó, én inkább azokat a kis változtatásokat szeretném felsorolni, amelyekkel vállalhatsz egy „őszinte” fotót is magadról, kihozhatod a maximumot abból, ami már most is megvan, csak ki kell hangsúlyozni. Erre tegyük fel, van 3-4 napod. Ennyi idő alatt nem lehet már fogyni, sem izmosodni, de neked mindegy is, hiszen egyfolytában edzel, már nem is tudod mióta, egyfolytában diétázol, nem? Szálkásítasz mint állat, csak nem szálkásodsz, vagy talán igen, már te sem tudod. Mellékes. Az alap adott, odavágtál, most már csak feltesszük a szalagot a csomagolásra:)))
Először is, ha kitartóan és jól edzettél, betartottad az étrendet, amit kitűztél magadnak (tegyük fel, hogy ez egy jól megtervezett étrend, egy jó edzésterv, ebbe nem szólhatok bele, a fogyáshoz, az izmosodáshoz rengeteg út vezet), akkor zsírszázalékod is lejjebb ment, és ott van az IZOM. De miééé nem látszik?? Miééé nem látszik a képen??? Pedig eskü, ott van! A választ már mindenki tudja: VÍZVISSZATARTÁS. A víz nagyon fontos a létfenntartáshoz, testünk 70%-a víz, mégis, mikor rossz helyen van, marhára idegesítő ez a sok víz és szabadulni szeretnénk tőle, de nem könnyű. Amúgy is mintha csak vándorolna, valahogy eltüntetni sehogy sem lehet. A hónap folyamán is változó, hogy mennyire érzed magad puffadtnak, ez tök normális, de ha időzíteni kell a dolgokat egy fotózáshoz, akkor kell egy taktika, hogy sürgősen, ideiglenesen megszabaduljunk tőle. Lehetőleg úgy, hogy ennek az izmaink se lássák kárát, és szépen kirajzolódjanak ugye, ne pedig leeressszenek mint egy lufi. Mindenki, még a tökéletesen sportolók és tökéletesen, egész évben sószegényen kajálók is visszatartanak annyi vizet a szervezetükben, ami kell ahhoz, hogy egészségesen működjön, de amit a profi fotókon, versenyeken látsz, az csak annak a képnek szól, csak annak a pár órának szól, az egy szélsőségesen „leszárított” állapot. Ez nem jelenti azt, hogy a mindennapokban nem néznek ki jól, csak a képeken még jobban:D
Hogy profi fotózáshoz kell jól kinézned, vagy csak amatőr szinten, mittudomén megkéred öcsédet, hogy kattintson párat, illetve jelenéshez kell (tóparti party?), ugyanúgy a profik tippjeit alkalmazd! 2 fronton közelítjük meg a problémát, hogy az a bikini tényleg jól álljon! Egyrészt vízhajtásról lesz szó, hogy szépen kirajzolódjanak az izmok, másrészt esztétikai oldalról is rásegítünk egy kis turbózással.
A legtöbb profi bikini fitness fotózáson a lényeg, hogy mindenki kicsattan az egészségtől, vidám, fitt, marhára élvezi (vagy nem:D), marhára szexi, izmos, amennyire kell. Bőre tökéletes, sminkje tök jó, séró belőve. Természetesen a hozott anyagtól is függ, de a következőket teheted annak érdekében, hogy te is ilyen benyomást tegyél egy képen:
BŐRRADÍR, TESTRADÍR hetente egyszer és a fotózás előtti napokban is. Ez azért fontos, mert az egyenletes bőr szebb, jobb alap a barnasághoz, rendszeres szolizás után is egyenletessé teszi a barnaságot, nem lesznek foltok, önbarnítókrém előtt pedig jobb alap. Ne feledkezz meg egy jó hidratálóról sem! A fotózáshoz csak azoknak nem kell önbarnító, akik egyébként is kreolok, az összes többi bőrtípusnál még szolizás mellett sem látszik igazán kockásnak a kockás has, ez így van, ki kell hangsúlyozni a barnasággal. Márpedig a fehér bőrt kár tönkretenni annyi szolival, főleg, ha töredéke a barnaság az önbarnítóval elértnek.
SZŐRTELENÍTÉS. Legjobb a gyantázás, de ne közvetlenül önbarnító előtt, ezért a fotózás előtt egy héttel már rendezd le, ha van utánanövés, azt borotvával kéretik tisztázni, hogy ne legyenek piros pöttyök sehol.
FOGFEHÉRÍTÉS, ÁPOLT FOGAK. Tudom, ez nem olcsó mulatság, mármint a fehérítés, lehetőségekhez mérten lehet használni más optikai fehérítőket, amelyek nem olyan hatásosak mint a lézer, de azért valamennyit fehérítenek, és gyors, nem kell sehova bejelentkezni, otthon is elvégezhető a fehérítés.
SMINK ÉS HAJ, KÖRÖM ÁPOLTSÁGA. A hajról, körmökről nem akarok sokat magyarázni, legyen rendben. A sminkről csak annyit szeretnék írni, hogy egy kicsit el kell túlozni, mert az erős fény, akár kint, akár bent, lenullázza az enyhe sminket, egy kicsit többet kell tenni a szokásosnál. Előnyös természetes színekből összeválogatni, pont ezért, mert el kell túloznunk, természetes színekkel kevésbé lesz mű.
Étkezés és edzés igazítása a nagy nap előtti 3 napban és a fotózás napján.
3 NAPPAL ELŐTTE:
-Edzés mehet
-Folyadék: 4-5 liter víz (ez nem hangzik hihetetlenül azoknak, akik egyébként is 4 litert isznak)
-Kaja: csak 2 adag szénhidrát engedélyezett (gabona, gyümölcs), ha már eleve jól kajálsz, tudod, hogy ez mit takar. Lehet, hogy van 4 adag szénhidrát is az étrendedben, és ezzel jól elvagy, de ezekben a napokban csökkentsd kettőre!
-Só: hirtelen megemeljük a só mennyiségét az étrendben, ma mindent agyonsózhatunk, sőt, ajánlott a csirkehúsleves, ami szinte semmi kalória de elég sósra kell főzni, a mai nap célja, hogy még utoljára felpumpáljuk magunkat sóval, ami vizet tart vissza az izmokban is, így teltebbnek látszanak. A húsleves a benne levő zöldségek miatt még más ásványi anyagokban is gazdag (Kálium), ez is a vízháztartásban játszik szerepet. Ez az egész azért kell, mert ilyen magas vízfogyasztás mellett, ha holnap hirtelen újból csökkentjük a sót, a szervezet a szokásosnál jobban üríti a sót és visszatartott vizet. Természetesen hamarabb üríti mindenhonnan, mint az izmokból, így azok relatív teltek maradnak majd.
2 NAPPAL ELŐTTE:
-Edzés mehet
-Folyadék: 4-5 liter víz
-Kaja: megvonjuk a maradék 2 adag szénhidrátot is, és marad a zöldség és a fehérje az étrendben.
-Só: semmi sózás, visszatérni a szokásos sószegény kajáláshoz (felvágottak, sajtok kiiktatva, a zöldségeket pedig egyáltalán nem sózzuk)
-Felkenni 1 réteg önbarnítót
1 NAPPAL ELŐTTE:
-Edzés stop. Az edzés, különösen a kardió pillanatnyilag vizet tart vissza, úgyhogy fotózás előtti napon nem szabad edzeni.
- Folyadék: 4-5 liter víz (de ezt késő délutánig bezárólag)
-Kaja: továbbra is csak zöldség és fehérje, felvágottak, sajtok nem. Kerülni kell a zöldségek közül is azokat, amelyek enyhén felfújnak: karfiol, brokkoli, hagyma, paprika, káposzta.
-Só: semmi sózás.
-Vízhajtás: választhatsz kávé, energy drink, zöld tea és gyógyszertári vízhajtó közül, szerintem az utóbbit nem muszáj, ha betartottad az előző napokban leírtakat, a zöld tea a legjobb, édesítő nélkül iható (az is vízvisszatartó), 2-3 csésze is elég a napi vízfogyasztás mellett.
-Felkenni 1 réteg önbarnítót.
-Délután kezdődik a víz-stop. Gyakorlatilag a fotózás előtt 16 órával már nem iszunk semmit. A szervezet hozzászokott a 4-5 liter vízhez, ha már huzamosabb ideje így csinálod, így 12-16 órán keresztül még őrült módon üríti a vizet. Mire „kapcsol”, hogy már nem iszol semmit, addigra szépen eltüntette a maradékot is, úgyhogy nem tudja visszatartani, ami nincs:D
AZ „ESEMÉNY” NAPJÁN:
-Semmi szénhidrát, semmi víz (max. pár korty időnként). Még egy önbarnítózás, haj és smink rendbetesz, kész. A fotók után lehet (és kell) inni azonnal, fontos, hogy megelőzzük a kiszáradást.
Pár tipp, hogy minél természetesebb legyél és minél jobb legyen a kép:
Mosolyogj nyitott szájjal! Nem létezik csukott szájjal őszinte mosoly, vigyorogni kell!:D
Mosolyogj őszintén! A műmosoly és az őszinte mosoly között az a különbség, hogy amikor érzelmek vannak egy mosoly mögött, akkor egy sor más izom is dolgozik az arcon, nem csupán a száj húzódik szélesre. Ezért van az, hogy ha a mosoly mű, akkor nem olyan szép, mert az arc többi része feszült. Az őszinte mosolynál pedig egy harmonikusabb arckifejezés az eredmény, ez nagyságrendekkel szebb, ettől ragyogsz. Tök mindegy, mire gondolsz közben, csak valami olyan, amitől tényleg igazi lesz az egész.
Ne mutasd magad szemből, pózolj! Az életben is mindig mozgásban látjuk egymást és nincs pause gomb, amivel kimerevítjük, a fényképen is mutasd nyugodtan csak azt, amennyit te szeretnél, picit féloldalasan, picit pózolva! Különösen bikinis fotózásokhoz sok segítséget nyújthat a jútúbon található rengeteg „posing for bikini competition” kategóriában látható video. Ezeken azt is elmagyarázzák, hogy általában 3 másodpercig kell kitartani egy-egy pózt, hogy a képek jól sikerüljenek, nem kell eszeveszetten vonaglani, hanem azt a pár pózt váltogatni, amiket a versenyeken is szoktak kérni a döntőbírók.
Ami közelebb van, az nagyobb, ami távolabb, az kisebb. Ne húzd hátra a fejed! A fejed legyen előrébb, mint a tested, így optikailag is vékonyabbnak látszol majd a képen. Ja, és ne, könyörgöm, ne fotózz felülről, mert nagy fej, rövid lábak lesz a végeredmény!
Remélem, hogy aki végigolvasta, talált pár hasznosítható tippet. Nekem ezek a trükkök bejöttek, kívánok jó fotózást mindenkinek!:D
(A cikket beküldte: gribedli***)



Biopont turné
Nagy szeretettel invitállak Benneteket az október 3-án induló és a november 28-án a Fittarénán kicsúcsosodó országos rendezvényre, amely a Biopont Őszi Országjáró Fitnesz Turné nevet viseli. »

Mit együnk szénhidrát napon?
A 90 napos diéta során nekem a szénhidrát nappal vannak gondjaim. Gondoltam összegyűjtök egy pár receptet és megosztom veletek is. Igaz sokatoknak ez nem jelent problémát, de hátha van még egy-két olyan ember, akik bajban vannak, ha ki kell találniuk, mit is egyenek ezen a napon. »




Minden jog fenntartva © 2024, www.90naposdieta.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Kapcsolat: info (kukac) 90naposdieta.hu | WebMinute Kft.